A vadnyugati stílus
A vadnyugati stílusú lovaglásra nagyon sok fajta alkalmas, gyakran láthatunk sikeres versenyzőket magyar félvéreken, és szinte minden versenyen előfordul néhány arab és haflingi is.
Ezek a fajták szépségükről, intelligenciájukról, kitartásukról, kiegyensúlyozottságukról és barátságos jellemükről ismertek. Általában erős testalkatúak és igénytelenek, ezért a szabadidős lovaglás mellett több lovas sportágban is kiváló eredménnyel szerepelnek. Sokoldalúságuk megmutatkozik a távlovaglásban, a kocsihúzásban, valamint az idomító, ugró- és gyorsasági versenyeken is. Tanulékonyságuknak köszönhetően a western lovaglásban is remekül beváltak. A feladatokban szívvel-lélekkel vesznek részt. Különösen a trailben, a pleasureben és a western ridingban mutatkozik meg ügyességük vagy fürgeségük.
A legbiztosabb esélyekkel azonban azok a lovasok indulhatnak, akiknek nemcsak remekül betanított lovaik vannak, hanem már a fajta megválasztásánál is olyan lovakat keresnek, amelyeket kifejezetten erre a sportágra tenyésztettek és fejlesztettek ki. A vadnyugati stílusban lovaglók között gyakran hallhatjuk azt a mondást, hogy mindenfajta lóval lehet western lovagolni, de csak western lóval lehet western versenyt nyerni. Ezek a fajta lovak rendelkeznek leginkább azokkal a külső és belső tulajdonságokkal, amelyek legalkalmasabbá teszik őket erre a sportágra.
AZ APPALOOSA
A pettyes lovak története messzire nyúlik vissza. A franciaországi Lascaux barlangjaiban Kr. előtt 18000 évvel ezelőttről származó, pettyes lovakat ábrázoló falfestményeket is találtak. Ezek az állatok még csupán élelemként, nem hátaslóként tartoztak elődeink életéhez.
A félvad pettyezett házilovak a spanyoloknak köszönhetően terjedtek el Mexikóban, majd a mai USA területén. A spanyolok a hódítani akartak az Újvilágban, így a legkiválóbb lovaikat vitték magukkal, ám általában otthagyták őket, amikor visszatértek Európába. Az elvadult ménesek így fokozatosan szétszéledtek. Az indiánok kezdettől fogva tisztelték a lovakat. Megtanultak bánni velük, és főleg teherhordásra használták őket. A XVIII. század elejére már valamennyi indián törzs ismerte a lovakat, melyek jelentős változást vittek addigi életmódjukba: vadászatok során és a törzsi harcokban is nélkülözhetetlenek lettek számukra. A kultúrájukba is belevonták kedves társukat: dalaikban, imáikban is szerepeltek a lovak, és a halott indián mellé temették a lovát is. Az indián lovak fűvel és fakéreggel táplálkoztak, és ugyanolyan jól tűrték a nélkülözést, mint gazdáik.
Az appaloosa fajta története szorosan összefonódik a nez percé indiánokkal. Ez a törzs csak a VIII. század elején - a sosóni indiánokkal folytatott cserekereskedelem során - találkozott először ezzel a jávorszarvas nagyságú, erős, rendkívül barátságos állattal. A nez percé törzs, melynek tagjai korábban szinte kizárólag halászattal foglalkoztak, a lovak kedvéért hamarosan áttértek a nomád vadászok lovas életformájára.
Igazi szelektív tenyésztésről is itt, a Washington, Oregon és Idaho térségében élő nez percé és palouse törzseknél beszélhetünk először. Ezek az indiánok különös örömet leltek a lovaikban, így alig néhány évtized alatt a komoly kiválogatás eredményeként kitenyésztettek egy közepes nagyságú, nagyon fürge és intelligens hátaslovat. Rendkívül jó tulajdonságai következtében hamarosan mások is megkedvelték ezt a fajtát, s mivel a Palouse-folyó környékén terjedtek el leginkább, palouse horse néven váltak ismertté. Ebből alakult ki aztán a palousy, majd később a faj mai neve, az appaloosa.
Az indiánok ellen folytatott XIX. század végi kegyetlen hadjáratok során a nez percé törzs is és az appaloosa fajta is a kihalás szélére került. Az indiánok egyik napról a másikra kb. 900 appaloosájuk elvesztését kellett végignézniük, amikor egy 400 méter széles folyón átkelve próbáltak menekülni. A törzsből életben maradt indiánoknak 1877 őszén rezervátumba kellett vonulniuk, a megmaradt lovak pedig az amerikai katonák és az új telepesek kezére kerültek. Ez csaknem a fajta kihalásához vezetett.
Egy fél évszázadon át semmi nem történt az appaloosa fajta megőrzése érdekében, azonban 1938 decemberében Oregon államban összefogott a pettyes lovakat kedvelő emberek egy csoportja, és alapítottak egy nemzetközi szervezetet, az ApHC-t (Appaloosa Horse Club) az appaloosa fajta megmentésére, tenyésztésének fejlesztésére. Az akkor 113 lovat számláló fajtának ma már közel 600 ezer regisztrált egyede van.
A ló megjelenését tekintve a legfeltűnőbb a mintás szőrzete: a sötét alapon lévő néhány fehér pettytől kezdve az egész testén pöttyökkel tarkított lóig mindenféle kombináció megtalálható az appaloosa rajzolatán. Ez a fajta pettyezet egyedülálló megkülönböztető jegye ennek a fajtának, mely a bőrön található pigment foltoknak köszönhető. A mintázaton és a pöttyökön kívül jellegzetes appaloosa tulajdonság a hosszában csíkos pata is. Sokak által nagyon kedvelt vonása, hogy ennek a lónak fehér színű a szemfehérje (sclera), emiatt gyakran hasonlítják az emberi szemhez.
Az appaloosa jól alkalmazható a marhák körüli munkában, azonban már a kezdetektől fogva gyakran bevetették őket a lóversenyeken is. A népszerű hétvégi rendezvények az évek során nemzetközi showműsorokká nőtték ki magukat, ennek következtében pedig olyan speciális sportágak is fejlődtek, mint a pleasure, a reining vagy a cutting. Ezekre a versenyekre már tudatosan kellett fejleszteni a tenyészeteket. Így az appaloosa fajtában is speciális vérvonalak alakultak ki, melyek különösen alkalmasak egyes versenysportágakhoz. A western rendezvényeken ma már nálunk is szinte hagyománynak számít az indián kosztümös appaloosa show. Ezeken a látványos bemutatókon a lovakat indián kantárzatban vezetik föl, és a lovas is indián öltözéket visel.
Sokoldalúságának köszönhetően lovaspólókon, vadászatokon és egyéb lovassportokban is remekül bevált ez a fajta. Egy biztos: bármire használják is, egy appaloosa mindig feltűnő jelenség.
PAINT HORSE
A paint és a pinto foltos lovat jelent. Az első szó angol eredetű, az utóbbi pedig a mexikói határ közelében lévő spanyol nyelvterületen alakult ki. Ezek a foltos lovak - melyeket szintén a spanyol felfedezők hoztak Észak-Amerikába - kezdettől fogva nagyon kedveltek voltak mind az indiánok mind a lovas marhapásztorok körében. Eredeti származási helyük feltehetőleg az arab vidék lehetett, mivel a foltos lóalak gyakran megjelenik az ókori közép-keleti művészetben. Az orosz sztyeppek vadlovainak domináns tobiano mintázata pedig arra enged következtetni, hogy ez a mintázat már a Római Birodalom idején elterjedhetett Európában.
Amerikában is gyorsan elterjedtek a feltűnő foltokkal tarkított vad ménesek, melyeket szívesen háziasítottak az őslakosok, mialatt az európaiak továbbra is rengeteg jól bevált, kiváló vérvonalú lovat szállítottak az új kontinensre. Hamarosan szükségesnek látták a fajták keresztezését, hogy nagy méretű, megnyerő külsejű lovakat tenyésszenek ki, melyek nehezebb körülmények között is jól bírják a megfeszített munkatempót. A látványos, kivételes mintázatú foltos vadnyugati lovak így váltak Amerika jellegzetességévé.
A texasi Fort Worthben 1965-ben alapított Amerikai Paint Horse Szövetség (APHA) a foltos lovakból - tisztán tenyésztési céllal - egy új lófaját hozott létre. A paint horse-nak keresztelt fajta egyedeit az APHA bejegyzi. Napjainkban kb. 400 ezer bejegyzett példányt tartanak nyilván.
A paint horse (ph) és a pinto közötti különbséget tehát nem a szőrzetben vagy a mintázatban kell keresnünk, hanem a vérvonalakban. A paint lovaknak kettős bejegyzést is engedélyeznek mint pinto lovak. A quarter horse-szal is közeli rokonságban áll: a paint gyakorlatilag nem más, mint egy foltos quarter ló, amelyiknek több fehér jegye van, mint amit az AQHA tenyésztési szabályzata a qh-ok számára megenged. Ha valaki quarter lovon szeretne lovagolni, s kedveli a foltos lovakat, egyszerűen paintet választ. Érdemes megjegyezni, hogy nem minden ph foltos, ugyanis a szabályzatoknak megfelelően ph-ként regisztrálják azokat a nem foltos egyedeket is, melyeknek szülei fajtatiszta (akár foltos akár nem) ph-ok. Mind az AQHA mind az APHA elfogadja a paintnek a quarter lóval történő párosítását.
A paint lovaknál háromféle fő színezést különböztetnek meg: a tobianot, az overot és a toverot.
A tobiano általában sötét szőrű, a foltok körvonala nyugodt, és fehér színsáv keresztezi a derékvonalat. Lábai fehérek, a sörény és a farok általában kétféle színű. Szabályos, rendezett, kerek alakú pettyek borítják a nyaka környékét. A tobiano rajzolat dominánsan öröklődik.
Az overo változat esetében nyugtalanok a folthatárok, a fehér színsáv oldalról indul és nem keresztezi a törzs vonalát. A fejen általában lámpás vagy hold alakú jegy látható, de lehet teljesen fehér is. A lábai közül egy szinte mindig sötét, de néha mind a négy az. A sörény és a farok egyszínű.
A tovero jellegzetessége a sötét pigment folt a fülei körül, mely időnként a homlokra és a szemek környékére is ráfut. Szemei kékek. A száj körül is gyakori a pigmentáció, mely a pofa vagy a nyak irányába is terjedhet. A test többi részén is előfordulhatnak kisebb foltok.
A ph a szabadidős és a versenysport területén egyaránt sokoldalú. A quater lóhoz hasonlóan kiváló teljesítményt nyújt a trail, a pleasure, a reining, a cutting, a working cowhorse és a western túralovaglás területén. Különösen jó természete és erős idegzete rendkívüli családszeretetével párosul, ezért a ph ideális társ a szabadidő eltöltésében is.
A PINTO
Ahogy mondani szokták, a pinto nem egy igazi fajta, hanem egy színtenyészet. A paint lovaknál ismertetett szín szerinti csoportosítás mellett ezért igazából nem is említhetnénk sajátos fajtajegyeket sem. A különböző használati célok és területek következményeként azonban a pinto lovaknak különböző testfelépítésű válfajai fejlődtek ki. Jelenleg a pinto lovakat 5 különböző típusba szokás sorolni.
STOCK típus: négyzetes formájú, nagy méretű, erős izomzatú ló. Testfelépítésében sok hasonlóságot mutat a paint és quarter lovakkal. Western munka- és szabadidős lovaglásra egyaránt használják.
HUNTER típus: nagytestű (a 160 cm-es marmagasságot is meghaladó) ló, járása átfogja a teret. Nagyon jó ugrókészséggel rendelkezik, vadászatokon kiválóan teljesít. Hátas, ugró, és szabadidős lovaglásra is gyakran használt ló.
PLEASURE típus: nemes, rendkívül jó természetű ló, melynek megjelenésén világosan kivehető az arab és az angol telivérekkel történt párosítás. Bármelyik western és angol sport- és szabadidő lovaglásra szívesen használják.
SADDLE típus: rendkívül sokoldalú hátas illetve kocsiló, remek térdmozgással, szép nyakvonallal és hosszú farknyúlvánnyal. Különböző vadnyugati lófajták párosításából alakult ki. Western és angol sportokban is jól megállja a helyét.
PONY típus: a 118-148 cm-es marmagasságú foltos pónik a western gyerekszámok népszerű szereplői.
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
Torsion bras de quelqu'un est comment calleux votre sang pousse contre les parois de vos arteres lorsque votre coeur determination pompe le sang. Arteres sont les tubes qui transportent perseverent b gerer offre sang loin de votre coeur. Chaque culture votre moelle bat, il pompe le sang par de vos arteres a la flanerie de votre corps.
https://www.cialispascherfr24.com/tadalafil-riel/
...............
(Mary, 2010.08.03 13:49)Sziasztok! Van egy lovas oldalam, de miután elkezdtem szerkeszteni, kaptam egy meglepetéslovat, így gyakorlatilag semmi időm sem maradt a honlapra. Ami most rajta van, addig jutottam el a ló miatt!... Szeretném, ha valaki átvenné a szerkesztését. Bármit csinálhatsz vele, csak egy kérésem van: a téma (lovak) maradjon meg! Ha valakit érdekelne a dolog, a következő e-mail címre várom a jelentkezést: antmari@citromail.hu! A Tárgy (Subject) rovatba írjátok be: Honlap átvétele! Köszi! Mary
Blood Albatross : Blood press chart
(AIcempoddece, 2018.09.27 14:17)